Moravetz Levente

Örök szerelem

zenés vígjáték 2 felvonásban

Vígjáték

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Főszerepben a nagy páros: Fodor Zsóka és Várkonyi András

Úgy szól a régi Rege, hogy több ezer évvel ezelőtt, amikor még istenek jártak a Földön, Zeusz és Hermész álruhában bekopogott egy idős házaspárhoz. A két öreg – bár szegények voltak -, becsülettel és szeretettel megvendégelték őket. Amikor az istenek felfedték kilétüket és megkérdezték mivel jutalmazhatják meg őket a szíves vendéglátásért, az öreg házaspár azt kérte, hogy ha majd eljön az ideje, egyszerre érje őket a vég. Így is történt. Amikor elérkezett a végső pillanat, lábuk gyökeret eresztett, testükböl fatörzs lett, fejükből lombkorona. Így állnak egymás mellet Baucisz és Philemon immár több ezer éve. Ilyen hosszú idő azonban komoly próbára teszi még az örök szerelmet is. És így ez már vígjáték.

A Moravetz Produkció és a Moravetz Művek közös előadása.

Előadások
JAN.
21
2023
15:00
Örök szerelem
zenés vígjáték 2 felvonásban
Belvárosi Színház
Több mint 10 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Moravetz Levente

SZEREPLŐK

Baucisz: Fodor Zsóka
Philemon: Várkonyi András

Idegenvezető: Kálmán Henrietta
Kutya: Geri Tamás
Harkály: Gungl Jozefa Gréta
Fiú: Umbráth László
Lány: Világi Vanessa
Festő: Bagi Zoltán

Díszlet: Bényei Miklós
Jelmez: Molnár Gabriella
Zeneszerző: Nagy Zoltán
Producer: Moravetz-Somogyvári Andrea

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×