Spiró György

Főtitkárok

Színmű

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

 

A „Főtitkárok” elé

Három és fél évesen a szüleim társaságában esténként a zölden pislogó, varázsszemes Orion világvevő rádió mellett a Rajk-per közvetítését hallgattam; akkor tanultam meg azt a mély hangrendű, borzongató szót, hogy „áruló”. Tízéves koromban osztálytársaimmal együtt névre szóló meghívót kaptam Rajk és társai újratemetésére, mert az egyik osztálytársunk apját is akkor temették újra; az iskolaigazgató megtiltotta, hogy elmenjünk. 57 januárjában a nagyszünetben a másodikon azt kiabáltuk, hogy „ruszkik haza”; a diri felrohant és könyörgött, hogy ne csináljuk, meghallják a közeli Nyugatiban az oroszok, és halomra lőnek. Fél év múlva mindnyájan úttörők lettünk, és a választható angol helyett megint kötelező lett az orosz. 58 júniusának közepén mélyen megrázott, amikor a rádió két napos késéssel bejelentette Nagy Imre és társai kivégzését; határozottan azt éreztem, amit a magyar társadalom túlnyomó többsége, hogy ezt már nem kellett volna.

Váratlanul jöttem rá 2019 végén, hogy Kádár János, akinek a XX. század második felének magyar történelmében végig fontos, időnként pedig meghatározó szerep jutott, feltétlenül színpadra való. Úgy döntöttem, hogy a szereplőket elsősorban a saját eredeti szövegeikkel fogom jellemezni. A történészek és a levéltárosok sok évtizedes feltáró és elemző munkája nélkül nem boldogultam volna; az anyag válogatása, csoportosítása és értelmezése azonban az én felelősségem. Izgatottan várom, milyen hatást keltenek az alakok a színpadon.

Spiró György

Az előadás tematikájához kapcsolódik partnerünk, a hosszúlépés. járunk? Káderdűlő című programja. A városnéző sétán a Rózsadomb utcáit, az előadásban is megjelenő történelmi szereplőkhöz kötődő helyszíneket járják végig. Ezt a környéket az ötvenes években csak „káderdűlőként” emlegették, hiszen az 1956 utáni állami- és pártvezetés itt rendezkedett be az elkobzott villákban.

Az előadás hossza: 110 perc, szünet nélkül

Kérjük időben érkezzen, késő nézőinket nem tudjuk beengedni.

Főtitkárok honlapja

Előadások
OKT.
22
Szo
19:00
Főtitkárok
Katona József Színház - Kamra
Elfogyott
 
OKT.
23
V
19:00
Főtitkárok
Katona József Színház - Kamra
Elfogyott
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Zsámbéki Gábor

SZEREPLŐK

Elek Ferenc
Fekete Ernő
Mészáros Béla
Rajkai Zoltán
Vajdai Vilmos
Vizi Dávid
Gloviczki Bernát e.h.
Jakab Balázs e.h.

ALKOTÓK

DíszletKhell Csörsz
JelmezSzakács Györgyi
Zene és képanyagVajdai Vilmos
DramaturgTörök Tamara
SúgóSchaefer Andrea
AsszisztensTóth Judit
Rendező     Zsámbéki Gábor
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×