Dvořák

Szőke Tibor Mesterbérlet 3.

Komolyzene

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

MŰSOR

Dvořák: Gordonkaverseny
Dvořák: VII. szimfónia

Antonín Dvořák (1841-1904) Smetana mellett a legnagyobb cseh zeneszerző, aki életét arra tette fel, hogy a cseh nemzeti zenét európai színvonalra emelje és megismertesse az egész világgal. Operái, szimfonikus művei, szláv táncainak sorozata mind ezt a célt szolgálták. 1892 és 95 között a New Yorki Konzervatórium igazgatója volt, ebben az időben született kilencedik, „Az Újvilágból” című szimfóniája és ugyancsak híressé vált Gordonkaversenye is. A háromtételes mű a cselló hangjának és kifejezési lehetőségeinek minden szépségét megmutatja. Hetedik szimfóniájának megírására Brahms III. szimfóniája inspirálta. Londonban mutatták be a zeneszerző vezényletével, köszönetképpen ajánlotta a Királyi Filharmóniai Társaságnak, amely tagjává választotta. Hangversenyünk karmestere, Káli Gábor (sz.1983) karmesteri tanulmányait Budapesten kezdte, Berlinben fejezte be, 2018-ban 1. díjat nyert a Hongkongi Nemzetközi Karmesterversenyen. Vezényelt a Salzburgi Ünnepi Játékokon és Németország legrangosabb operaházaiban. Fenyő László (sz. 1975) a Zeneakadémia után Lübeckben fejezte be tanulmányait, 2004-ben megnyerte a Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyt. Németországban él, a Karlsruhe-i Zeneakadémia professzora, sokat koncertezik világszerte és sok kamarazenét játszik, itthon is.

Előadások
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS

KÖZREMŰKÖDIK
Fenyő László (gordonka)

VEZÉNYEL
Káli Gábor

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×