Az örök kereső. Kmetty János 2.0

Kurátor: Bodonyi Emőke

Kiállítás

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Kmetty János – Az örök kereső 2.0. | Fókuszban a tájképek

2021. 11. 12. — 2022. 11. 13.

A hazai múzeumok fejlesztését szolgáló Kubinyi-pályázat, valamint Szentendre Város Önkormányzatának támogatásával 2018-ban a szentendrei Kmetty Múzeum épületének korszerűsítése mellett a Kmetty János művészetét bemutató állandó kiállítás is megújult. A tárlat időközönkénti átrendezésével, jelentős hazai köz- és magángyűjteményekben őrzött alkotások kölcsönzé-sével az életmű érdekesebb, eddig kevésbé vizsgált jellegzetességeit igyekszünk feltárni. A mostani alkalommal a művész tájképei kerülnek középpontba.

Kmetty Jánost (1889–1975) a kubizmus egyik hazai megismertetőjeként tartjuk számon, bár nem vette át annak minden jellegzetességét: egy saját festői világához igazított, egyénileg értelmezett változatát alakította ki. A művész alapvető feladatának tartotta, hogy a festészet szemléleti igazságait és a kor szellemét egyaránt megtalálja. Ennek jegyében egész pályája során rendkívüli következetességgel és analizáló hajlammal vette birtokba környezetét. Tudatosan szűkítette le az általa vizsgált témákat, és az 1910-es évek sokalakos kompozícióit követően főleg csendéleteket, portrékat és tájképeket festett.
Az általa művelt műfajok közül talán a tájkép az, ami legközelebb állhatott lelki alkatához. Gyerekkorától kezdve egészen haláláig végigkísérte a természet iránti szeretete. Már egészen fiatal korában szívesen örökítette meg a környékbeli tájakat és városokat, a kassai dombokat, a miskolci utcákat. Budapestre költözése után is felfedezte a nagyvárosban azt a helyszínt, ahol a természet közelségét élvezhette. A Városliget fái és a közöttük sétáló, pihenő emberek látványa egész műtárgy-csoport megszületését eredményezte. Kmetty fokozatosan szakadt el a látványelemek hangulati hatásától és Cézanne művészetéből kiindulva a természetben meglévő állandóságot kutatta. A legszebb városligeti és az azokkal egyidőben született kecskeméti városképein minden formaelem és színfolt részévé válik egy magasabb rendű eszmeiséget közvetítő világnak.

A Tanácsköztársaság bukása után, a belső emigráció éveiben Kmetty feladta a falakat kívánó, közösségi művészetet teremtő terveit. Eltűnt az 1910-es évek prófétikus lendülete és az idealizált tájeszmény. Kmetty sokat járt felvidéki és erdélyi városokba, amelyeket távolabbról szemlélve, szélesebb horizontú természetképbe illesztve örökített meg, az előtérbe pedig tevékenykedő vagy sétáló emberalakokat helyezett el. Tájképeinek urbánus jellege meghatározó maradt: az életműben nagyon kevés olyan önálló természetképet ismerünk, amelyben ne tűnne fel egy-egy városi motívum.
1927-től, a második párizsi útja után Kmetty újra a kubizmus jegyében a síkok és erővonalak zárt rendszerébe szerkesztett nagybányai városképeket készített. Az 1930-as évek elejétől pedig egyre gyakrabban kereste fel Szentendrét, és az itt festő művészekhez hasonlóan az ő képzeletét is megragadta a kisváros belső látványa: a szűk utcák, az egymás mellé szorosan épített házak és tűzfalak.Már kortársai is észlelték, hogy az 1930-as években festői világa és kifejezésmódja lágyabb lett, a geometrikus formák veszítettek élességükből, a visszafogott, redukált színhasználatot felváltotta a színek gazdagodása. A posztnagybányai lírát képviselő Gresham asztaltársaság hatását vélték ebben felfedezni, de ezzel kapcsolatosan szintén érdemes figyelembe venni a Szentendrén alkotó fiatalabb művészek tevékenységét. Hozzájuk hasonlóan az alkotás személyes és érzelmi indulata Kmetty festészetében is felszínre tört. „„A temperamentumnak és érzelmességnek soká visszafojtott hulláma főleg az újabb tájképeken ömlik el” – írta Kállai Ernő, a korszak egyik legavatottabb szakértője Kmettynek a Fränkel Szalonban, 1937-benkiállított műveiről.
A kifejezésmód oldódása átmeneti volt, de az ekkor festett szentendrei utcaképek az életmű későbbi korszakait is meghatározó új világnézetet közvetítettek. Az ember és az őt körülvevő természet, az ember és környezete között kölcsönös egymásrautaltság,harmónia jött létre. Ekkor jelennek meg az életműben azok a képtípusok, amelyek sajátosan vegyítik a különböző műfajokat: az enteriőrt a tájképpel, a portrét a csendélettel, a tájképet a portréval. Ez utóbbira legszebb példa az utolsó alkotói korszak kék színnel átfogott, síkokból szerkesztett szentendrei utcaképe, amelynek középpontjában maga a festő áll.
A csendéletek és portrék mellett a tájkép Kmetty egész munkásságában jelen maradt. Ebben találta meg legszemléletesebben annak a lehetőségét, hogy az ember és a világ, a festő és a világ viszonyát értelmezze. Egész életét és munkásságát annak szentelte, hogy megtalálja azt a kifejezési módot, ami kora szellemiségének leginkább megfelelt.

Előadások
10:00
18:00
Az örök kereső. Kmetty János 2.0
Kurátor: Bodonyi Emőke
Kmetty Múzeum
Több mint 5 jegy
 
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×