Jazz + Az

Jazz

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A Jazz+Az a magyar popzene egyik rövid életű, ám annál sikeresebb formációja. Geszti Péter és Dés László alapította 1997-ben, amikor a Miniszter félreléphez írtak dalokat és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A szerzőpáros három kivételes énekesnőt - Kozma Orsi, Váczi Eszter és Behumi Dóri - kért fel a produkcióhoz.Összesen két albumuk és egy remixlemezük jelent meg. Sikereik csúcsán, 2000-ben bejelentették a feloszlásukat, pályafutásukat búcsúkoncerttel zárták, melyet a Kisstadionban adtak. A búcsúkoncert 20. évfordulójának apropóján 2020 januárjában visszatértek a Papp László Budapest Sportarénában, ahol zajos sikert aratva, teltház előtt adták elő pályafutásuk legjobb dalait. Veszprémben most ismét színpadra állnak, felcsendülnek a nagy slágerek, és újra kinyílik Geszti szövegládája...

Esőhelyszín: Veszprém Aréna | Állóhely

A jegy megvásárlója tudomásul veszi, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint a VeszprémFest egyes programjai csak érvényes védettségi igazolvány birtokában látogathatóak és kijelenti, hogy amennyiben az adott programnál ez a jogszabály szerint szükséges, érvényes védettségi igazolványát és személyi igazolványát belépéskor ellenőrzésre bemutatja. Védettségi igazolvány hiánya miatt jegyet nem áll módunkban visszaváltani.

Előadások
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×