Egressy Zoltán

Gordiusz (karanténkomédia)

Színmű

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A Zichy Szín-Múhely repertoárjának kialakításában fontos szerepet tölt be a magyar kortárs irodalom jeles alkotóinak műveit bemutató előadások színrevitele. Korábban két darabunk megírásában, illetve szerkesztésében (2018. Díszítők; 2019. ADYnemADYde) Csikós Attila drámaíró volt segítségünkre, most pedig az egyik legismertebb magyar író és költő múvét, az Egressy Zoltán által jegyzett 'Gordiusz' címú komédiáját tűztük műsorra.

A darabot az író a Litera Irodalmi Portál karanténdráma pályázatára készítette, amelynek online színházi premierjét 2021. március 11-én a 6SZIN színpadán tartottuk az eSzínház közvetítésében.

Karanténfeszültség (ugye ismerős?): a férj és a feleség - relatív hétköznapi szabadságból - közös lakásukba kényszerül. A feleség totális felhatalmazást kér az életközösség igazgatására a járvány idejére. A férj súlyos katonai diktatúrában érzi magát. A takarítónő feltűnése a házaspárnál családon belüli erőszakra enged következtetni. Milyen hatással van a karantén az emberi kapcsolatokra? Erősíti az összetartozást vagy szétzilálja a szálakat? A szereplők kétségbeesetten keresik a kiutat. Az érzékek persze legyőzik a papírforma szerint makacsul újra és újra feltámadó szabadságvágyat. Valóban megoldjuk a problémáinkat vagy csak átlendülünk rajtuk? Erről mesél görbe tükröt tartva a Gordiusz.

Előadások
Gordiusz (karanténkomédia)
Online stream
Több mint 5 jegy
 
ALKOTÓK, SZEREPOSZTÁS
Rendező: Léner András
Szereplők

TIBOR, tanár: László G. Attila
EMMA, üzletasszony: Gubik Ági
ÉVI, takarítónő: Fekete Linda

Alkotók, közreműködők:

Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Papp Janó
Dramaturg: Bártfay Rita
Szcenikus: Harmati István
Hang- és fénytechnika: Kiss Tibor
Rendezőasszisztens: Kovács Erika
Rendező: Léner András
Producer: Zichy Gabriella
GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×