Szentendre, a kereskedőváros - a Castrumtól a Kereskedőházig

Kurátor: Dr. Fábián Laura, Dr. Ottományi Katalin, Dr. Sz. Tóth Judit

Kiállítás

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

Szentendre, a kereskedőváros
a Castrumtól a Kereskedőházig

2020. 10. 09 – 2021. 12. 31.

Sokféle jelzővel illették már Szentendrét, sokféle kép él róla a köztudatban. Az egyik arcát a kereskedelemben betöltött helye és szerepe határozza meg. A kiállítás a római kortól a 20. század első feléig nyújt betekintést a szentendrei kereskedelem történetébe. A tárlat termeit a város életét évszázadokon át meghatározó és egyben legfőbb kereskedelmi útvonal, a Duna fogja össze szimbolikus és tematikai szempontból. Elsőként a római kori katonai tábor – Ulcisia Castra – és a haderőnek dolgozó kereskedők és kézművesek világa kerül bemutatásra. A kereskedelmi kapcsolatok jól szemléltethetők a Római Birodalom nyugati provinciáiból érkező import árucikkekkel. A Duna két partján és a Szentendrei-szigeten épült kikötőerődök közvetítették a pannoniai termékeket a Barbaricumba, a germán és a szarmata népekhez. A római kori pénzek nem csak az itt lakók gazdasági kapcsolatait tükrözik, de ábrázolásaikból az uralkodók képmásait és a korabeli viseletet is megismerhetjük. A Szentendrén feltárt középkori kerámiaanyag és pénzek ugyancsak élénk kereskedelmi kapcsolatokról árulkodnak. A török kiűzése után a szerbek 1690-ben történt betelepülése jelentős gazdasági és kereskedelmi változásokat hozott Szentendre történetébe. A 18. században a Zichy család óbudai uradalmához tartozó város gazdaságában a szőlőművelés, a borászat és a borkereskedelem meghatározó szerepet játszott, de a kézműves ipar is fejlődésnek indult. A céhes világ emlékei mellett a szőlőművelés tárgyi anyaga is látható a kiállításon. A virágzó időszak végét jelentette 1880-tól a tőkéket kipusztító filoxéra elterjedése. A tárlat utolsó termében a Fő téri Kereskedőház története kerül fókuszba. A 20. században itt működő kereskedők – többek között Kiss József, Dietz Ferenc, Weisz Márk vagy Wuits István – boltjai már a modern kori adásvétel új fejezetét szemléltetik. A kiállítás központi elemeként mutatjuk be a Kereskedőház egykori boltosainak a múzeumra hagyott eszközein keresztül az 1930-as évek tipikus szatócsboltját, felidézve az egykori kereskedők és vásárlóik mindennapi életének tárgyi környezetét.

A kiállításhoz kurátori tárlazvezetés kapcsolódik 2021. augusztus 28-án 18:30 órától. A tárlatvezetés megváltott belépőjeggyel látogatható.

A tárlatvezetésről bővebben itt olvashat.

Előadások
OKT.
28
Cs
10:00
18:00
Szentendre, a kereskedőváros - a Castrumtól a Kereskedőházig
Kurátor: Dr. Fábián Laura, Dr. Ottományi Katalin, Dr. Sz. Tóth Judit
Ferenczy Múzeum
Több mint 5 jegy
 
OKT.
29
P

30
Szo

31
V

NOV.
4

5

6

7

11

12

13

14

18

19

20

21

25

26

27

DEC.
2

3

9

10

16

17

23

24

Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×