Zsidó örökség "Grand" Túra

Egyéb rendezvény

TOVÁBB A JEGYVÁSÁRLÁSRA
Videó bezárása

A túra a Dohány utcai Zsinagóga elől indul, ahol találkozhat túracsoportjával és együtt felfedezhetik Európa legnagyobb zsidó templomát. Idegenvezetője minden részletet és érdekességet megoszt majd önnel, mielőtt továbbhaladnak a zsinagóga szomszédságában lévő Zsidó Múzeumba. Itt egy helyi tárlatvezető tart majd Önnek részletes ismertetőt a magyar zsidóság megannyi emlékéről és műkincséről.

A komplexum hatalmas kertjében megtekintheti a zsinagóga egyedülálló temetőjét, a Raoul Wallenberg emlékparkot, az Élet fáját és a Családkutató központot, mielőtt továbbindulna idegenvezetőjével a zsidó negyed mélye felé.

A Magyar zsidóság történelme a jelenkor fényében tárul majd szeme elé, ahogy az egykori gettó utcáit barangolja be idegenvezetője nyomában. A Rumbach zsinagóga felújítás alatt álló épületét megcsodálva az Orczy ház, majd az Ortodox zsidó negyed irányába folytatódik a túra. Új nézőpontból ismerteti majd meg a Király utcával is, mely a korabeli Zsidó negyed főutcája volt. A színpompás Gozsdu udvar után a Kazinczy utcai Zsinagógába érkeznek majd meg, mely tovább szélesíti a budapesti zsidó közösségről alkotott perspektíváját.

A túra végeztével legyen vendégünk egy kóser, vagy kóser-stílusú süteményre a negyed egyik népszerű cukrászdájában!

A túra

Zsidó Múzeum idegenvezetéssel
Látogatás a Dohány utcai Zsinagógában
Mártírok temetője és a Holokauszt Emlékpark
Raoul Wallenberg Emlékpark
Az Élet Fája
A Hősök Templomának megtekintése kívülről
Zsidó Központ
Carl Lutz Emlékpark
Rumbach utcai Zsinagóga megtekintése kívülről
Madách Tér
Gozsdu-udvar
Az ortodox zsidó negyed
Látogatás a Kazinczy utcai Zsinagógában

Az ár tartalmazza:
professzionális idegenvezetést
belépőket

Indulási időpont:
10 órakor hétfő | péntek
kivéve szombati napok és zsidó ünnepnapok

A program hossza:
4 óra

Találkozó pont:
Dohány utcai Zsinagóga
H - 1074 Budapest, Dohány u. 2

GALÉRIA
Az Ön böngészője elavult

Az oldal megfelelő működéséhez kérjük, frissítse azt, vagy használjon másikat! FRISSÍTÉS MOST

×